Beszélgetés

 2010.07.09. 09:35

Azt írta, lesz két órája, mert korábban ér be a vonata, ráérek-e beszélgetni? Ráértem. Váltottunk néhány szót, majd dugtunk.

Igazán vadóc csaj. A húszas évei végén jár. Magas, vékony, markolnivaló cicik, tetkók, szemüveg, titkárnős külső. Rendszeresen találkozunk kisebb-nagyobb kihagyásokkal. 

Miniszoknyát vett fel, mert tudja, hogy szeretem, ha nyáron ilyet visel. Ilyenkor ha ruhában dugunk, nem veszi le a szoknyát, hanem csak felhúzza. Mert tudja, hogy így szeretem. Úgyhogy amikor leszállt a vonatról és megláttam a miniben, azonnal keményedni kezdett a farkam.

Beszélgettünk, miközben hozzám sétáltunk az állomásról. Laza csevely semmiségekről alig tíz percig.

A lakásba lépve azt mondta, megizzadt, lezuhagyozna. Ismerte a járást, nem először volt nálam. Ahányszor zuhanyozott, "elúsztatta" a fürdőszobát. Most is ezzel jött ki: "Megint kacsaúsztatót csináltam."

Csupán egy törölközőt tekert maga köré. Az ágy felé indult, de megállítottam. A fotelbe ültettem. Leguggoltam a lábai közé. Szétnyitottam a törölközőt. A fotel támláira tettem a lábait.

Nyalni kezdtem. Alulról felfelé végignyaltam a punciját. Felnyögött. Újra végignyaltam ugyanígy. A fejemre tette a kezét. Nyelvemmel a csiklót kezdtem izgatni. Játszottam vele, szívogattam, szopogattam, nyalogattam. Ő pedig eleinte csak nyögdécselt, majd egyre intenzívebb nyögéseket hallatott.

Ujjazni kezdtem. Először egy ujjal. Közben tovább játszottam a csiklójával. Kihúztam az ujjamat a puncijából. A szájához tartottam. Szopogatni kezdte. Visszadugtam a punciba, immár egy másikkal együtt. Ujjazás, majd megint kihúztam őket, had szopogassa a puncinedves ujjakat.

"Kéred a farkamat?" - mondtam neki két nyelvcsapás között.

"Igen" - nyögte.

"Mit akarsz vele?"

"Szopni."

Felálltam, lehúztam a nadrágom. Megfogta a kőkemény faszt. Megnyalta a végét. Megmarkolta a seggemet.

"Imádom a farkadat" - mondta.

Bekapta. Szívta, szopta. Vagy csak a makkon játszott a nyelve. Tudtam, hogy imádja, ezért a két kezembe fogtam a fejét, majd dugni kezdtem a száját. Folytottan nyögött közben. Imádom a hangját, ha nyögés közben fasszal van tele a szája.

Felállítottam, megfordítottam. A fotelre térdelt. Izgatóan pucsított. Hátulról dugtam a puncijába a farkamat, amin még ott csillogott a nyála. Lassan kezdtem a mozgást, de gyorsan belelendültem. Most elsősorban nem romantikára vágyott, hanem arra, hogy kúrjam meg.

Ez volt az egyetlen póz. Addig tömtem, amíg elélvezett. Majd addig folytattam, amíg újra. Aztán kivettem a farkamat, marokra fogtam és a seggére élveztem. Miközben rávertem is úgy nyögött, mintha éppen élvezne. Jó beszélgetés volt.           

Címkék: szex beszélgetés vonat dugás szexblog kurdisztan.blog.hu baszélgetés

Az ember a könyvtárban egy finnugor kötetek között a punciját simogató lányba botolva elsomfordál vagy előveszi a farkát. Én az utóbbit választottam. Izgalmas szex lett belőle, alkalmazkodva a környezethez: könyvtárban halkan beszélünk, s halkan kefélük.

Életemben nem volt a kezemben finnugor könyv. De a zegzugos polcsorok között rövidíteni akartam az utat, ezért mentem arra, amerre.

Először csak a lány háta tünt fel. Semmi különös: a polcsor végén lévő széken ült. Arra figyeltem fel, hogy a jobb kezét azonos ütemben mozgatja le és fel. Tudtam, hogy nem hallotta meg közeledésem. Ezért óvatosan közelebb húzódtam. Próbáltam kissé oldalra kerülni, hogy jobban lássam.

Keze az alkarja közepéig hol eltűnt kigombolt nadrágjában, hol felbukkant. Alig adott ki hangot, mindössze apró sóhalyokat hallatott. Farkam azonnal keményedni kezdett.

Huszonöt év körüli, hosszú hajú, átlagos arcú lány volt. Lelki szemeimmel láttam magam előtt, ahogy ujjai a csiklóval játszanak, bele-belecsúsznak a nedves punciba. Vajon csupasz puncija van, vagy a fazonra igazítást kedveli? Megmarkoltam a farkamat.

Mellbimbói csaknem átdöfték a felsőjét. Meleg volt, s ő nem vett fel melltartót. Nem voltak nagy cicijei, de a farkam remekül illett volna közéjük. A két mellel izgatóan közrefoghatta volna a kőkemény szerszámot...

Kockáztattam: farkamat marokra fogva úgy mozdultam, hogy észrevegyen. Tudtam, hogy nem fog sikítva elrohanni. Legfeljebb szégyenkezve otthagy.

Meglepődött, amikor meglátott. De nem hagyta abba puncija izgatását. Tekintete a nadrágomban eltűnő kezemre tévedt. Vágyakozó fény csillant a szemében. Szája apró mosolyra húzódott. Kissé hangosabban sóhalytott. Tudtam, nyert ügyem van.

Közelebb léptem hozzá. Megérintettem a melleit. Újabb mosoly. Megmarkoltam az izgalmasan feszes melleket. Nem teketóriáztam: elővettem a farkamat, felhúztam a felsőjét, és a mellei közé tettem. Tudta, mi a dolga: kivette a kezét a nadrágjából, és a farkamra szorította a ciciket. Ütemesen mozogni kezdtem.

Felállítottam és mutattam neki, forduljon meg. Pucsított, én pedig hátulról kezdtem el dugni a csupaszra szőrtelenített puncit. Kicsit nyöszörgött csak hangosabban, mint ahogy eddig.

Próbáltam visszafogni magam, de csak az elején sikerült. Egyre gyorsabb tempót diktálva mozgattam benne a dákót. Nyögése folyamatosan erősödött. Bal kezemet a szájára tapasztottam, jobbommal pedig megmarkoltam a mellét. Nem sok eredménye volt. Tovább izgatta a dolog. Mintha kicsit hangosabban nyöszörgött volna, csak folytottabban. Gyorsan el is élvezett, éreztem, ahogy hüvelyizmai még jobban a farkamra szorultak, láttam, hogy az arca kipirult.

Pihegve húzta fel magára a bugyit és a nadrágot. Közelebb húzott magához és a szájába vette a farkamat. Nem használta a kezét, úgy szopott. Nem játszott a farkammal. Lendületesen szopta. Azt akarta, hogy én is élvezzek el.

Nagyjából másfél perc múlva bekövetkezett. Szopattam volna tovább is, de jobbnak láttam, ha nem kockáztatunk. Eddig remélhetőleg senki sem figyelt fel ránk. Vagy igen, és az egyik polc mögött éppen verte a farkát vagy ujjazta magát...       

Címkék: könyvtár szexblog kurdisztan.blog.hu szex könyvtárban

Hugi

 2010.07.02. 13:44

A nővérét ismerem. A hugi 19 éves, magas lány, kis cicikkel. Ismerősnek jelölt az egyik közösségi oldalon.

Van ott egy képe: rövidnadrágban ül egy sörpadon. Végigcsókolnám azt a gyönyörű hosszú lábat, a bokától indulva a térdhajlaton át a combja belső felén felfelé haladva. Lehámoznám róla a nadrágot és a bugyit, megcsókolnám a punciját. Két ujjal megujjaznám. A szájába adnám a farkamat, miközben tovább ujjaznám. Kis ideig hagynám, hogy a saját tempójában szopjon, majd két kezemmel megfognám a fejét és megdugnám a száját. A puncijába mártanám a farkamat és lassú tempóban tövig mélyeszteném belé. Rövid idő múlva gyorsítanék az iramon, miután lábait a nyakamba vettem. Addig dugnám, amíg el nem élvez. Kihúznám belőle a puncinedves faszt és az arcára verném.

Ma egyébként meglátogattak - hárman. Mert három lánytestvér van. A hugi a legfiatalabb. A várakozásimnak megfelelően nézett ki. Ott helyben megdöntöttem volna. De a legidősebb nővér is figyelemre méltó.

Először ráhajtok a hugira. De nem ragaszkodom ahhoz, hogy sörpadon dugjam meg.    

Címkék: szex hugi dugás szexblog kurdisztan.blog.hu sörpad

Hajnali dugás

 2010.07.01. 11:57

Nem először találkoztunk hajnali öt óra körül. Ő a kerékpár-tárolóba, majd kifelé tartott a négyemeletes házból, én befelé a házba. Nem először néztem rá de-megdugnálak pillantással. Ő nem először viszonozta tekintetem de-megdugatnám-veled nézéssel. Ma mindkettőnk megkapta, amit akart.

Szereti a szoknyákat. Ez eleve jó pont. Sokszor láttam térd környékén végződő szoknyákban. Mióta lefogyott, kifejezetten szexi lett. Nem nádszálvékony, éppen elég husi van rajta. Huszonöt körül lehet. Átlagos magasság. Kis gombócból az utóbbi időben kívánatos nővé alakult. És ahogy a ház előtt felül a bringájára azzal az isteni fenekével...

Ahogy ma hajnalban beléptem a házba, cipőkopogást hallottam. Lefelé tartó léptek. A farkam reflexszerűen megozdult, majd keményedni kezdett. Tudtam, hogy ő közeledik, ebben az időszakban indul munkába. 

Finom parfümillat lengte körül (további farokkeményedés). Zöldes szoknya. Színes felső, amit jól kivehetően igyekeztek átdöfni a mellbimbói. Rámgerjedtél, cicus? - gondoltam, mosolyogva.

Belépett a tárolóba, én pedig megálltam az ajtóban. "Megint nagyon dögös valaki" - mondtam neki, és olyan pillantásokkal mértem végig, amelyekből egyértelműen levehette, hogy meg akarom dugni. Ott helyben. Azonnal.

Nem válaszolt, de a szemén látszott, hogy tetszik neki a helyzet. Odaléptem hozzá és megmarkoltam a fenekét. Apró sóhaly. Újabb markolás. Újabb sóhaly.

Csókolgatni kezdtem a nyakát. Közben kezem a mellére vándorolt. Azokat is megmarkoltam. Feszes, közepes méretű cicik. Még mindig keményen álltak a mellbimbói. Volt rajta melltartó, de nem szabadítottam ki őket belőle. A felsőjét sem húztam fel. Hanem a szoknyája alá nyúltam és a bugyin át simogatni kezdtem a punciját. Már akkor nedves volt, amikor hozzáértem.

Mögé léptem, felhajtottam a szoknyáját, félrehúztam a bugyiját, kiszabadítottam a farkam az alsónadrágomból és lassan a szűk, forró résbe toltam. Felnyögött, ahogy az átlagosnál nagyobb méretű szerszám a pinájába csúszott. 

Tudtam, hogy nincs sok időnk, mert egyrészt dolgozni kell mennie, másrészt bármikor beléphet valaki a házba vagy az emeletek egyikéről elindulhat lefelé. Ezért rövidesen gyorsabb tempóra váltottam. Ő a bicajra támaszkodott, én pedig megmarkoltam a vállát, így dugtam.  Igyekezett visszafogni magát, mégis jól hallhatóan nyögdécselt. Gyorsan el is élvezett.

Kihúztam belőle a farkamat. Magam felé fordítottam és a farkamra mutattam: "Térdelj le". Mosolyra húzódó szájjal guggolt elém. Végignyalta a farkamat a zacskómtól a makkig, majd bekapta. Olyan gyors tempót diktálva szopta, ahogy én dugtam. Nekem sem kellett sok, hogy teleélvezzem a száját. Jó kislányhoz méltóan mind lenyelte, és alaposan körbenyalogatta, hátha maradt még valami. De tökéletes munkát végzett. 

Megigazította a ruháját, és szó nélkül kitolta a kerékpárt a tárolóból. Mintha mi sem történt volna. De azok a huncutul csillogó szemei elárulták. Nagyon-jót-keféltem nézése volt.

A ház előtt felült a bringára. Bentről figyeltem. Tudta, hogy nézem. Remélem, azzal is tisztában volt, hogy arra gondoltam, a kétkerekűn ülve is megdugnám. Alig várom azt a  hajnalt, amikor erre is sor kerülhet.     

Címkék: hajnal dugás szoknya lépcsőház kerékpártároló szexblog kurdisztan.blog.hu hajnali dugás

Vonaton, 2. rész

 2010.06.30. 08:02

Megmarkolta a barátja farkát, finoman verni kezdte. Majd szopta egy kicsit. Aztán felállt, beleült és lovagolva élvezett el. Én pedig mindezt végignéztem. 

Két vonattal kapcsolatos szexélményem van. Az egyikről tegnap írtam. A másik egy nyári délutánon történt. 

A Balatonról tartottam hazafelé. Nyári forróság volt, mindenki a strandon frissült, kevesen indultak útnak a délutáni órákban. A vonaton is alig akadt néhány ember. Abban a kocsiban, amelyben utaztam, velem együtt hárman ültek. Egy húsz év körüli párocska és én. Szexi kiscsaj rövidnadrágban és topban. Izgalmasan kicsi és formás fenék, hetyke cicik, lapos, napbarnított has. Akkor felfigyeltem rá, amikor felszállt a vonatra. Izgalmasan feszült rajta a nadrág, át is villant az agyamon, ebben a testhelyzetben milyen remekül meg tudnám dugni. 

A vagonban úgy ültünk le, hogy mindössze két széksor választott el minket. Elvileg nem láthattam őket. De ha jobbra néztem, akkor az ablakban mindent láttam.

Indulás után nem telt el sok idő, és csókolózni kezdtek. Jó volt a szög, pontosan láttam, ahogy a srác keze a lány melleire kalandozik. Itt "nyomott el" az álom. Legalábbis úgy tettem, mint aki alszik. Többször felállt valamelyikük, hogy megnézze, időközben nem ébredtem-e fel.  

A csaj eleinte megpróbálta kordában tartani a felfedezésre indult férfikezet, de ahogy belemelegedtek, elmaradt ez a gyengécske ellenkezés is. Sőt, a mind többször markolta meg a barátja nadrágba rejtett farkát. Majd amikor a fickó felhúzta a topot, így izgatva a formás melleket, eltűnt a keze a nadrágban, hogy hamarosan egy kőkemény faszt szorongatva bukkanjon fel újra.

A lány levette kezét a szerszámról. Szopást, majd lovaglást imitált. A pasi bólintott. A kicsaj rábukott a dorongra. Közepes tempóban szopta. Fantasztikusan állt a szájában. Ekkorra én is kőkemény voltam. Nem vettem elő a farkamat, csak kibújtattam a rövidnadrág szárán és marokra fogva vertem a látványra.

A szopás után a lány felállt, újabb pillantás felém, majd félrehúzta nadrágja szárát. A fickó lábai közé lépett. Háttal a barátjának ráült a kőkeményre szopott dákóra.

Lovagolni kezdett. A fiú hol a mellét markolta, hol a csípőjét, hol pedig a csiklóját izgatta. Alig adtak ki hangot. 

Közben elővettem a farkamat és már sokkal lendületesebben dolgoztam rajta. Akkor spricceltem le az előttem lévő ülés háttámláját, amikor ők ketten is elélveztek. Nem sokkal később leszálltak, én pedig utaztam tovább.

Címkék: máv vonat hu szexblog kurdisztan.blog. magyar államvasutak szex a vonaton

Vonaton

 2010.06.29. 06:09

Belépett a vonat fülkéjébe. Leült, s közben felcsúszott a combja fölé a szoknyája, ő pedig nem húzta le. Tudtam, hogy ebből dugás lesz.

Első ránézésre látszott, hogy egyetemista. Valószínűleg éppen hazafelé tartott. És nyilván nem először pasizott vonaton.

Szép combjai voltak. Hosszúak. Kellemesen barnák. Arányos mellek, izgalmas test. Keresztbe tette a lábait. A szoknya maradt jócskán térd felett.  Lehunyta a szemét. 

Nem késlekedtem. Vagy dugni akar, és akkor megdugom, vagy nem, és akkor otthagy - gondoltam. Kis idő után melléültem, és mondtam neki, kényelmesebb ha a vállamra hajthatja a fejét. Megköszönte és megtette, miután átöleltem.

Izgalmas illatot árasztott. Képtelen voltam ellenállni, úgyhogy a combjára tettem a kezem. Nem ellenkezett. Finom bőre volt. Lassan simogatni kezdtem. Éreztem, hogy kicsit megrázkódott. És azt is, hogy libabőrös lett a combja. 

Szabad kezemmel megérintettem, utána megmarkoltam a mellét. Felsóhajtott. Szerencsére alig volt valaki az egész kocsiban, nem sok esélye volt, hogy meglátnak minket. 

Egyre szenvedélyesebben markoltam a mellét, miközben ujjaim lassan a bugyijáig csúsztak. Egyszerű fehér tanga volt rajta, ami éppen eléggé átlátszónak bizonyult ahhoz, hogy lássam csupasz punciját. A bugyin át kezdtem simogatni. A lány nyögdécselni kezdett.

Néhány másodperc kellett csupán hogy megfelelően benedvesedjen. "Állj fel!" - mondtam neki, majd kinyitottam a fülke, ajtaját, a két szárnya közé álltam terpeszben. Kigomboltam és lehúztam a nadrágomat. A farkam kőkeményen meredezett.

"Gyere ide! Háttal!" - szóltam. A lány engedelmeskedett. Akadálytalanul csúszott be a farkam a pinájába. Kellemesen szűk volt, és később sem tágult ki túlságosan.

Lassan kezdtem dugni, miközben ki-kipillantottam, jön-e valaki. Majd egyre keményebb tempót diktálva tövig dugtam belé a faszt, és újra szinte teljesen kihúztam, hadd élvezze minden egyes centijét. Élvezte is, visszafolytott nyögése tovább doppingolt. Megmarkoltam a vállait és úgy keféltem tovább. Nem sokkal később elélvezett.

"Ne belém menj el" - zihálta. Kihúztam belőle a farkamat. Leültettem. Kiszabadítottam a melleit a felső és a melltartó alól. A kezébe adtam a szerszámomat. "Verd rájuk!" - mutattam a melleire.

Ügyesen verte, hol lassabban, hol gyorsabban, de ritmusosan. Kézimunkájának meg is lett az eredménye. Rövidesen telespricceltem melleit. Ügyesen irányította mindkettőre a gecit.          

Címkék: máv vonat hu szexblog kurdisztan.blog. magyar államvasutak szex a vonaton

A kurvák szeme mindig szomorú

 2010.06.28. 08:37

Vékony testalkat, feszes, kerek fenék, igéző szemek, formás, közepes nagyságú mellek. Láthatta rajtam, hogy először járok szolgáltatónál, gondolta, megpróbál átverni. Gondoltam, ha harc, hát legyen harc. Első kurvázásom története.

Időnként járok Pesten, s ilyenkor megesik, hogy felkeresek egy-egy lányt. Olyan típusúakat, amilyenekkel addig nem hozott össze a sors. Ami közös bennük, hogy fiatalok. És hamvasak; már amennyire egy kurva hamvas tud lenni. Bármilyen szexin mutatnak a fotókon, valahogy mindegyiken érződik az áporodottság szaga. Főleg a szemükben látom, hogy gáz van velük - a kurvák szeme mindig szomorú.

A fővárosban töltöttem az éjszakát, ezért kapóra jött, hogy késői órán is tudott fogadni. 15 ezer egy óra (talán benne volt az "éjszakai pótlék" is). Nem a legolcsóbb tarifa. De az újdonság varázsa és a nő teste miatt a zsebembe nyúltam.

A lakásig navigálás a szokásos: telefonon időpontegyeztetés, megmondta, melyik utca, ha ott vagyok, hívjam fel. Felhívtam, ekkor közölte a házszámot. A ház előtt ismételt hívás, így megtudtam, hova kell csengetnem.

A csaj külseje megfelelt a várakozásoknak. A lakás elfogadható volt. Rövid megbeszélés, pénz előre, zuhany és kezdődhetett a kefélés.

Törölközőben libbent be a szobába. A nyakától a térdéig ért. Azt mondta, még nem akarja levenni, mert szégyenlős. Mondtam, ez nem a szégyenlősség ideje, vegye csak le. Megtette. Bugyiban és melltartóban volt. "Ezeket viszont nem veszem le, a bugyit is csak félrehúzzuk" - közölte.

Szopás csak gumiban. Sebaj, az ágyra feküdtem, simogatni kezdte a farkamat, mire az elég gyorsan felállt. Nem kis példány, amit meg is jegyzett, miközben gumit húzott elő és felhúzta rá. Majd szipogva bekapta. Kiderült, hogy náthás.

A farkam kitöltötte a száját. Láttam, megdolgozik azért, hogy ne csak néhány centit kapjon be belőle. Közepesen szopott, semmi extra. Mentegetőzött, hogy egyébként jobban csinálja, de most nincs formában. És a folyamatos szipogása sem tett jót az összképnek. Eddigi mérleg: szégyenlős, náthás prosti.

Néhány perc után közölte, hogy nem dughatom meg ekkora farokkal, mert nemrég volt nőgyógyszati műtétje. Hihető. "Akkor szopjad tovább". "Oké, ledolgozom a pénzt másképp" - válaszolta.

Nem vagyok az a gyorsan elsülő típus. Sőt, ha az első néhány percen átlendülök, akkor dugásra kész vagyok addig, amíg a kellő izgalmi szint megvan. Nála megvolt. Kőkemény farokkal a szájában egyre jobban élveztem, ahogy szipog, szenved azért, hogy (nagyjából félgázzal) igyekezzen kompenzálni a dugás elmaradását. Megpróbált gyorsan szopni, a kezét is használta, nem élveztem el. Hát persze, hogy nem.

Az ággyal szemben, a falon lógott az óra, így követni tudtam az idő múlását. Kis híján az óra végén jártunk. A lány kitartóan küzdött azért, hogy végre spricceljek. Egyre gyakrabban váltogatta a farkamon a két kezét, mind könnyebben fáradtak el. Még azt sem vette észre, hogy melltartójának egyik pántja, majd a kosár is lecsúszott. Szép melle volt. Meg akartam fogni, nem engedte. Újra a melltartóba rejtette volna, de mondtam neki, gyorsabban célba érek, ha látom. "Már beálltak a kezeim" - közölte szemrehányóan. Erre én: "Tarts ki, még van egy kis időnk".

Akkor élveztem tele a gumit, amikor másodpercre pontosan letelt a kifizetett egy óra.   

Címkék: prostitúció szomorú szem kurva örömlány szexblog kurdisztan.blog.hu

Kurvás kisugárzás

 2010.06.25. 18:15

"Szia, lenne kedved egy kiadós puncinyaláshoz?" - ezzel a szöveggel szólítottam le az utcán. Mert kurvás volt. Ahogy ment a magassarkú cipőjében, ahogy nézett, minden ezt sugározta róla. Én pedig alkalmazkodtam és kurvaként kezeltem.

Átlagos magasság. Vékony testalkat. Alkatához képest nagy mellek. Szó ami szó, kurva kívánatos volt. Nagyjából 18 lehetett.

Megálltam, követtem néhány másodpercig a tekintetemmel, majd odamentem hozzá és megszólítottam. Soha nem csináltam ilyet azelőtt. Felkészültem rá, hogy esetleg lekever egy pofont.

Nem kevert le, hanem kissé zavarba jött, majd megkérdezte, nincs-e barátnőm? "Nincs" - mondtam. Közben továbbindult, én pedig vele tartottam. Gyorsan elmúlt a zavara. Körülbelül tíz percnyi séta és beszélgetés után leültünk egy padra. Még egy kis beszélgetés, majd számcsere.

Második találkozás: kiderült, hogy kollégista, ezért csak hétköznap tartózkodik a városban. Volt barátja. Otthon. Különösebben nem zavarta. És azt is megtudtam, hogy otthon is leszólították már. Valaki elhívta kávézni, amit ő elfogadott ("Miért ne?"), és a fickó közben többek között arról érdeklődött, szeret-e szopni?

A következő találkozáskor közölte, hogy otthagyja a sulit, hazaköltözik. Csak azért futottunk össze, hogy ezt megmondja. Felvetettem, hogy tudok egy fás-bokros, elhagyatott helyet nem messze, ahol még egyszer utoljára nyugodtan beszélgethetünk. Gondoltam, itt az ideje a búcsúdugásnak. Azt mondta, menjünk.

Odafele kis emelkedőn vezetett fel az út. Sütött a nap, kellemes meleg volt, nem volt szükség pulóverre. Mondtam, vesse le. Levetette. Azok az isteni mellek...

Úgy ültünk le a fűbe, hogy én a háta mögé telepedtem, szorosan mögé húzódva, így a lábaim között helyezkedett el. A hasára tettem a kezem. Kérdezte, mit csinálok. Mire én: leültem. 

Rágyújtott, én pedig megfogtam a melleit. Nem csak szépek voltak, kemények is. Nem lett volna szükség melltartóra. Megint megkérdezte, hogy mit csinálok. Ezúttal azt feleltem, hogy semmit.

Tovább szívta a cigarettát. Én pedig becsúsztattam a kezem a felsője alá. Masszírozni kezdtem a melleit, és még közelebb húzódtam hozzá, hogy érezze a farkamat, ami kőkeménnyé merevedett. Le akartam venni a melltartóját, de nem engedte. "Tartozom neked egy puncinyalással" - suttogtam bele a fülébe, majd jobb kezemet lassan lecsúsztattam a melléről a hasára, onnan pedig a nadrágja gombjára. Ki akartam gombolni, de ezt sem engedte. Többszöri próbálkozás után sem. Úgyhogy visszatértem a melleihez. Végül nem dugtam meg, hazautazott.

Jó néhány hónap múlva beszéltünk. Egy boltban dolgozik - mondta -, ha akarom, munka után találkozhatunk. Kora délután volt, a köztünk lévő távolság alig 100 kilométer, elindultam. A dugásra is igaz: jobb később, mint soha. Bizonyos dolgokat ki kell várni, meg kell érlelni. Korábban még nem vetette bele magát a szexbe, leginkább beszélt róla. Úgy tűnik, ennyi idő kellett, hogy cselekvésre szánja el magát. 

Csalódás volt a viszontlátás. Legalább tíz kilót magára szedett és úgy eltűnt belőle az az ellenállhatatlanul kurvás kisugárzás, mintha ott sem lett volna. Dugnivaló kiscsajból rút kiskacsává silányodott. Nem volt szex, rövidesen hazajöttem. 

De kétségtelen, hogy némi fejlődést azért lehetett tapasztalni: elválásunk után nem sokkal sms-t írt, hogy ha a városban vagyok még, szívesen leszop. Ott voltam, de kihagytam.        

Címkék: kisugárzás aura szexblog kurvás kurdisztan.blog.hu kurvás kisugárzás

Szopós szöszi, 3. rész

 2010.06.24. 17:23

Azt mondta, megcsalta már néhány férfival a barátját, de velem volt a legdurvább.

A második, egyben utolsó dugásra egy szombat este került sor. A szülei a Balatonon, a barátja sem volt a városban, így fűztem, hogy nála alszom, ha akarja. Nem akarta. Aztán este tíz körül jött egy sms, hogy megfürdik és átmehetnék, ha gondolom. Gondoltam.

Mire odaértem, valóban megfürdött. Illatos volt a teste, a haja. Bugyiban és pólóban bújt mellém az ágyba. Rajtam alsónadrág volt. Nem kezdeményeztem semmit, tudtam, hogy előbb-utóbb a tárgyra tér. Ha pedig meggondolta magát és nem, akkor alszunk. Az előbbi történt.

Kis ideje a mellkasomon feküdt, amikor éreztem, hogy csúszik egyre lejjebb, lassan eltűnik a takaró alatt. A farkam (tudva, hogy mi következik) azonnal reagált. Mire megfogta és kivette az alsónadrágból, már majdnem kemény volt. 

Finoman kezdte szopni, majd belelendült, egyre szenvedélyesebbé vált. Néhány perc után lehúztam rólunk a takarót, felemeltem a fejét, kiszabadítottam a pólóból és csókolgatni kezdtem a melleit. Majd lehúztam a bugyiját, a hátára fektettem és belenyaltam a puncijába. A frissen mosott punci észvesztő illata és íze megtette a hatását, szinte bezsongtam. Mivel éreztem, hogy nedves, nem késlekedtem sokat, dugni kezdtem. 

Úgy tűnt, én jobban élveztem a helyzetet, mint ő, mert kis idő után éreztem, hogy sokat veszített a kezdeti lelkesedéséből ("Nem éreztelek" - mondta később). 

Sebaj, pózváltás: hátulról keféltem tovább. De ez sem hozta meg a várt eredményt, egyre kényszeredettebbnek tűnt az egész. Nem is erőltettem. Kivettem a farkam, lefeküdtem és szopattam. De ekkorra én is elveszítettem valamit, mert akárhogyan szopott, nem mentem el. Végül leállítottam, és mondtam, hogy aludjunk.

Reggel szopással kezdtünk. Nem tudom, kinek jelentett kárpótlást, neki vagy nekem. Miután telespricceltem a száját, felöltöztem és hazamentem. Azóta nem dugtunk, de kettőnél többször nem is találkoztunk; s ennek is több hónapja. És azóta már korántsem én vagyok a legdurvább.

Utoljára msn-en beszéltünk. Nem ismert meg, azt kérdezte, velem mikor volt az erdőben? Olyan szavakat használt, melyeket azelőtt soha nem hallottam tőle, a helyesírása  csapnivalóan rossz volt, és azt mondta, nagyon megváltozott, nemrég megtalálta a boldogságot egy 35 éves férfi oldalán. Ő 21 volt. És időközben legalább újabb 21 pasival dugatta meg magát, mert sokszor volt szeretethiánya az elmúlt időszakban. Amúgy meg ne is keressem, zaklassam, mert most végre boldog. 

Láttam, mennyire: az egyik csevegőoldalra olyan képe volt feltöltve, amelyen deréktól lefelé meztelenül fekszik, s egy vibrátorral izgatja a punciját. Ráadásul hízott vagy öt kilót.       

Címkék: szöszi szexblog szopós kurdisztan.blog.hu szopós szöszi

Szopós szöszi, 2. rész

 2010.06.23. 08:34

Összesen kétszer dugtam meg. Az első jól sikerült, a második kevésbé.

Mindig nála voltunk. Megvolt a napi menetrend: a szülei reggel elmentek dolgozni, dél körül hazaugrottak ebédelni, egy óra után ismét elmentek és csak négy körül értek haza. Úgyhogy délelőtt, délután szabad volt a pálya. Ekkor mentem fel egy-egy szopásra.

Sosem akart többet. Volt, hogy megpróbáltam én is kielégíteni, de újra és újra bebizonyosodott, hogy nem igényli. Amikor például nyaltam, görcsösen, mereven feküdt az ágyon, nem nedvesedett, pedig igyekeztem. Nem is élvezett el. Tőle tanultam meg, hogy vannak nők, akik arra születtek, hogy szolgák legyenek. 

Az első dugásra mégis nálam került sor. Kézen fogva elsétáltunk a házig, felmentünk. Ezúttal is nyilvánvaló volt, hogy nem beszélgetni fogunk.

Az ágyamra telepedtünk le. Csókok, majd gyorsan lekerült rólam a nadrág és rátért a szopásra. Jó napja volt; mindig az volt, ha találkoztunk. Ha maga alatt volt, nem nagyon lehetett vele beszélgetni sem. 

Ekkorra már tudta, hogy legalább deréktól felfelé vetkőznie kell. Így nem volt rajta felső és melltartó, szopás közben meg-meg tudtam markolni a melleit.

Majd elkezdtem kigombolni a nadrágját. Aránylag könnyedén levettem róla, nem igazán tiltakozott. Csókolóztunk, miközben simogattam a punciját a bugyin át. Úgy tűnt élvezi, kellemesen nedvesedett, ezért elkezdtem lehúzni azt is. Ez már keményebb diónak bizonyult, de nem túl keménynek: kicsit tiltakozott, de tovább simogattam, tovább nedvesedett, így azt mondta, "hát jó", és engedte.

Gusztusos csupasz puncija volt, ekkorra már behatolásra készen nedves. Közvetlenül is simogattam egy kicsit az izgató rést, miközben hol csókolóztunk, hol a melleit kényeztettem. Aztán a száját a farkamra irányítottam még egy kis szopásra. Majd kértem, üljön rá a farkamra.

Ráült. Lassan, majd egyre gyorsabban lovagolt. Markoltam a fenekét, a mellét, be-bekaptam a mellbimbóját is, és vagy szívogattam, vagy a nyelvemmel kényeztettem körkörös mozdulatok segítségével. Közben én is mozogtam alatta, hogy még inkább élvezetes legyen számára a dugás. Nem volt túl vad, sem túl félénk, sokkal inkább felszabadult. Kis idő múlva el is élvezett. 

Sietve felöltöztünk, mert nem sokkal később a nővérével  volt dolga. A visszaúton is kézen fogva sétáltunk, így kísértem haza. Csókkal búcsúztunk.

Ez volt a legjobb együttlétünk.


Címkék: szöszi szexblog szopós kurdisztan.blog.hu szopós szöszi

Szopós szöszi, 1. rész

 2010.06.22. 12:41

Imádott szopni. Sőt, szinte csak azt szerette. Nem várta el, hogy megdugják, elég volt neki, ha ő szerez örömet a másiknak. Persze neki is megvolt a maga "bevétele" az "üzletből".

163 centis hófehérbőrű szöszi. Olyan kettőt szólni sem tud típusnak tűnt. Elsőre. Depressziós volt, de ha éppen jól érezte magát a bőrében, angyalinak tűnt. Önbizalomhiány a maximumon, amit úgy igyekezett elviselhető szintre feltornászni, hogy pasizott. Volt barátja, de rendszeresen megcsalta - többek között velem.

Első találkozás: némi beszélgetés, majd a végén csók - mohón csókolt vissza, mint aki évek óta nem érezte férfi ajkait. 

Második találkozás: a belvárosi házuk előtti kapualj, csók, rövid beszélgetés, újabb mohó csókok, miközben gátlástalanul belenyúlt a nadrágomba, megfogta a farkam, majd húzogatni kezdte rajta a bőrt. Le kellett állítanom, mert pillanatokon belül nekiállt volna szopni ott helyben, ahol körülbelül két perceknként haladt el valaki. Végül megbeszéltük, hogy másnap délelőtt felmegyek hozzájuk, mert nem lesznek otthon a szülei, egyedül lesz.

Felmentem. Rövid csókolózás és beszélgetés az ágyán, majd hamar a tárgyra, azaz a farkamra tért. Kivette a nadrágomból. Nem sokkal később mozdulatokkal jelezte, hogy lehúzza a nadrágomat. Felemelkedtem, hogy megkönnyítsem a dolgát. Újabb csókok, közben a farkam a markában, de nem bátorítottam. Éreztem, hogy alig várja, hogy szophasson, viszont kíváncsi voltam, mit fog csinálni. 

Közben ledumáltam róla a felsőjét és a melltartóját. Nem akarta, mégis meggyőztem. Közepes nagyságú, gusztusos mellei voltak.

Aztán nem bírta tovább, bekapta a farkam. Megszopta, majd bűntudatos, egyúttal vágyakozó pillantásokat vetve rám azt mondta, "bocs".

Belemarkoltam a hajába és finoman lenyomtam a fejét. Szorgalmasan szopta, lelkesen, de nem kiemelkedően jól. Nagy farkam van, neki kicsi szája, talán ezért. Ültem az ágyon, ő a lábaim között térdelt és szopott. Majd az ágy szélére ült, én előtte álltam, úgy is. Összességében kellemes volt.

A szájába élveztem, lenyelte. Nem kérdezte, így akarom-e, nem mondta, hogy nem akarja így. Nyilván valóan ez volt számára a természetes.

Megtörölte a száját és ivott két korty jeges teát a műanyag flakonból. Fel sem merült, hogy szexuálisan én is kielégítsem. Megtörtént ez azzal, hogy szophatott.

Címkék: szöszi szexblog szopós kurdisztan.blog.hu szopós szöszi

süti beállítások módosítása